Fotó: VMP
Mire kocsiba vágom magam, a pulzusom már az egekben. Végre magam vagyok. Nincs itt senki, hogy az idegeimre menjen. Behunyom a szemem, hosszan kilégzek, míg ellenőrzöm a visszapillantót. Valóban senki, még a közelemben sem. Saját illatú nyugalom, fészkelem magam az ülésbe. A szabadság illúziója. Akár bármerre is vehetném az irányt. Csak idő kérdése, úgyis szétzúzom a kereteket.
Mostanában többször felébredek éjjel, próbálom kivenni a félhomályban, éjszaka van-e, vagy végre hajnalodik. Forgolódok, egyre erősödik fejemben a falióra kattogása, felveszi a ritmust az agyam is. Tiktak tiktak jár, mit, hogyan fogok időben, hatékonyan és tökéletesen teljesíteni a következő napon, héten és hónapban. Mindent óramű pontossággal kell végrehajtanom, akár egy robotnak, különben összedől a törékeny állapot, a rend. 3:08, már nem is olyan korán. Mindegy, hétfő vagy szombat van-e, a gyerekek úgyis három óra múlva kelnek és indul a verkli. Reggel gyorsítóval, este lassítóval lehet túlélni. Etetés, szaratás, öltöztetés, indulás, érkezés, munka, rohanás, foglalkozás, etetés, fürdetés, mese, altatás, alvás. Nincs mese, minden nap ugyanaz.
Azt mondtad te mész érte. Persze, mert rád soha nem lehet számítani, mindent magamnak kell megoldani. Sosem érsz oda. Neked van több időd. Mindig jövök mikor tudok, ma nem tudok. Akkor mész érte te, ugye? Van más választásom? Persze. Szabad ember vagy! Rohadj szarrá, sziszegem a fogaim közt, míg töltök még egyet magamnak. A kezem megremeg a dühtől, a forró tea ráömlik. Az ordítás tüdőcsúcsból jön, minden feszültségem esszenciája, csökkenjen a belső nyomás.
Szabadság, persze. Negyedórányi jut nekem, míg beérek. Előkotrom a kulcsot és indítok. Már szól is a zeném, a talpamon érzem a ritmust. A felüljáró előtt kedvenc számom kezdődik, felveszem a hangerőt, mellkasomban akarom a basszust. A zene és a szívem egy ütemre ver. Rálépek a gázra, végre szabad a pálya. Épp a tetejére érek, a felfagyott csillám felületen csúsznak a nyári gumik. Egy pillanatra könnyűnek érzem magam, repülök a város fölött. A zene, vele az élet lüktetése egyre távolodik.
