Fotó: VMP

Átkerekeztem az Üllői úton és már ott is voltam. Hosszan nyomtam a csengőt megtörve a galambok turbékolását. Tacsi lobogó fülekkel futott üdvözölni és boldogan nyalogatni kezdte a kerítésen nyugvó kezemet. Csókolom mama. Ahogy elhaladtam mellette, mély levegőt vettem, hogy érezzem a rózsalugas illatát. Hogy tetszik lenni, kérdeztem ahogy puszit nyomtam a puha, szappan illatú arcára, a kék köves fülbevaló és a pisze orra közé. Ma tyúkot vágunk, segítesz? Ujjongva szökdeltem végig az udvaron és csalódottan megtorpantam mikor észrevettem, a bádog vödörből már égnek mered egy pár láb, az állat megkopasztva. Többet levágunk, tette vállamra a kezét. Gyere, kiválaszthatod őket. Ne félj, a kakas nincs itt. A kakas félelmetes volt: amint meglátott, mindig hozzám rohant és éles, szúrós sarkantyújával vehemensen rugdosni kezdett, ahol ért. Korábban, míg nem volt, szerettem bemenni a tyúkudvarba, hogy mezítláb lépkedhessek a friss, még langyos tyúkszarban. Figyeltem, ahogy a lábujjak közt kitüremkedik az anyag, épp, mint mikor mama a krumplit töri. Mamának nem csak a keze volt erős, a lába is. Mikor egérre akadt a nyárikonyhában, kiűzte onnan a verandára és ott taposta agyon papucsos lábával. Akkor nagyon megijedtem, mert ilyen erősnek és hatalmasnak még nem láttam őt, aki pillanat alatt képes kioltani egy életet. A tyúkélet az más volt, szinte természetes, hogy volt, nincs. No, menjünk hátra, ragadott kézen.Választhatsz kettőt, több nem fér a fagyasztóba. A készletre ügyelni kell. Mama nem volt fösvény, csak szerette a biztonságot. A kamrából csak akkor adott a rokonoknak, mikor már a megkeményedett szilvalekvárok kiszorulni látszottak. Izgatottan léptem a tyúkudvarba és a választás hatalmától dülledő mellkassal rámutattam a vesztesekre. Mama odacsalogatta az elsőt és gyengéden a karjára ültette, még utoljára. A szőlőlugas alatt már elő volt készítve minden. Hurokkal finoman átkötötte a lábakat és felakasztotta a kampóra, majd határozott mozdulattal elvágta a kopasz nyakat. Kicsit hátrébb léptem, onnan figyeltem, ahogy az állat vergődik. A tacskó rögtön lefetyelni kezdte a friss vért a kampó alatti kopott lábasból. A tyúk hirtelen akkorát vonaglott, hogy csodával határos módon leakasztotta magát. Majd a meglazult hurkot elhagyva fej nélkül, spriccelő nyakkal rohangálni kezdett az udvaron, nyomában a csaholó kutyával. Mama nem ijedt meg egy percre sem, aki túlélt egy háborút fel volt már készülve ennél szokatlanabb látványra is. A szökevény hamarosan a forrázóvödörben nyugodott. Mama hozta a forró vizet a konyhából és ráöntötte. Jellegzetes ázott toll szag csapott fel a vödörből. Ahol éri a forró víz, ott könnyebb kitépni a tollat, mutatta, hogyan kell kopasztani. Belezés után a kerti csapnál öblítette át, hogy aztán konyhakészen kerüljön fel a házba. Tacsival fogócskáztunk, míg mama az ebédet készítette. Összefutott a nyál a számban, mikor megéreztem a konyhaablak alatt az étel illatát: a kedvencem készült. Ebéd, harsogta mama az ablakból. Csirkepaprikás nokedlivel, tette elém a gőzölgő tányért. Ez az, amit együtt vágtunk?- kérdeztem. Nem, mondta mama. Kár, válaszoltam csalódottan. Mama ezt látva hozzátette:  valójában, nem is csirke, hanem kakaspaprikás, amit ma eszünk. Cinkos tekintetem összevillant mama kék szemével. Számban a comb még omlósabbnak tűnt és úgy éreztem én vagyok a világon a legboldogabb abban a pillanatban, ott a verandán, miközben a galambok búgó hangja elvegyült az evőeszközök csörömpölésével.