Dejó, hogy felvetted, már annyiszor kerestelek! Tudunk most beszélni? Teljesen kivagyok. Jocó meghülyült. Képzeld, olyan, mint akinek átmosták az agyát. Egy hónapja jár jógára. Ezzel még nincs is baj. Mint ahogy azzal sem, hogy átszellemült pofával érkezik haza féltíz tájban. De ezt figyeld: egy hete nem tudok netezni. Először csak az tűnt fel, hogy nem csilingelnek az értesítések, mintha süket lennék. Aztán látom, hogy nem töltődnek be az oldalak. Szóltam neki, hogy nincs net. Válasza: tudja, ő kapcsolta le a wifi routert, azért, hogy leüljek mellé és beszélgessünk. Mivan? És itt megragadva az alkalmat hosszú magyarázatba kezdett, valami zagyvaságról, hogy itt és most, meg a pillanat megélésének fontossága. Arról, hogy nincsenek tiszta kapcsolatok, meg, hogy illúzióban élek, ha azt hiszem, hogy vannak barátaim. Úgy éreztem, felrobbanok! Önkényesen rá akar engem ébreszteni dolgokra, azzal, hogy elzár a világtól? Milyen már ez? Azon van, hogy bebizonyítsa, az emberek közti érintkezés nem fenntartható online. Aki csak levelet ír, rád csetel vagy lájkol, tekintsük úgy, hogy nem létezik, az álomvilágod része. Meg, hogy a virtuális világ időrabló és elviszi a felszínesség irányába az embereket. Szerinte így nincs igazi megélés, nincsenek kapcsolódások, hosszú eszmecserék. Nincs lehetőség beszélgetni, együtt nevetni vagy épp sírni, nincsenek valós érzelmek. Amikor azt mondom neki, hogy nem tudnám annyi emberrel fenntartani a kapcsolatot, csak ilyen módon, a válasza: arra van időm, amire szánok, amúgy meg minek annyi ismerős. Szerintem irigykedik, hogy nekem ötszáznál több van, neki meg csak százötven. Törölte magát a közösségi oldalakról is. Indoka: neki nincs szüksége megerősítésre, hogy ott szeressék őt vagy a megnyilvánulásait. A két haverjával havonta egyszer találkozik vagy felhívja őket és az elég neki. Akkor kibeszélik az élet dolgait. Szerinte ideje volna minőségi életet élnem. Ennek része lenne az is, hogy leválogassam a barátaimat is és eldöntsem végre, kivel érdemes időt tölteni. Mit szólsz?

Kiakasztott teljesen. Sokkoló, hogy nem tudok érintkezni emberekkel. Fülemet hegyezve várom, hogy pittyenjen a telefonom, de nincs semmi. Persze, a mobilnetem a második nap elfogyott, a céges hálózaton meg minden le van tiltva. Szóval, nagyon király, igazán!

Jövő héten elutazol? Aha. Akkor ugrott a keddi teázás? Ó, pedig ezt is olyan nehezen lőttük be és már úgy vártam, hogy találkozzunk. Sajnálom, jó lett volna beszélgetni, rég láttuk egymást. Mindegy. Hát, majd csak összejön valamikor. Talán jövőre. Jó utat neked! Akkor majd kereslek, ha visszajöttél.