Fotó: VMP
Nyitja a bejárati ajtót és sóhajt egyet Tamara. Egy petyhüdt lufit képzel el, ahhoz tudná hasonlítani magát, amint szája kioldódik és az utolsó köbcenti levegőt még kiereszti. Leengedi a táskáját az előszoba padlójára, nincs benne semmi törékeny. Ma nem vásárolt, még sötétedés előtt haza akart érni, hogy lazuljon kicsit. Bár még csak most száll alá a nap, a terv inogni látszik.
Az ismerős pörköltszag már a kertkapuban megcsapta az orrát. Mindig azt főz Tamás, pedig tudna mást is. Aki pörköltet képes, pláne nokedlivel, az készíthetne ragukat, sülteket, egytál ételeket, vagy szinte bármit. De valamiért ő ebben érzi komfortosnak magát. Mindig mindent ugyanúgy csinál és ha van változás az ízben, az kizárólag az összetevők minőségének köszönhető.
Szia drágám, most kezdem szaggatni, mondja izgatottan, pillanat türelmedet, és érkezem. Szia, int Tamara és arra gondol, bárcsak nyugta lenne ma este. Már a buszon arról álmodott, ha hazaér, feltesz egy teát és kiül a télikertbe. Felpolcolja sajgó lábait és előveszi azt a könyvet, amit egy éve próbál elolvasni. Milyen jó lett volna észrevétlen besurranni, de az vízforraló a konyhában van, így képtelenség. Aztán elszégyelli magát, milyen egy hálátlan asszony. A gyerekek nagymamánál, Tamás pedig így várja. Milyen kedves gesztus.
Míg a galuskák a víz tetején táncolnak, van idő feltenni a teavizet. Talán kapcsol Tamás. Bár nem szokott. Te teázol, kérdi, szemöldöke magasba szökik, azt hittem bort iszunk. Egy forró teára vágyom, feleli a nő, hulla vagyok. Hátulról átöleli a szakácsot, hogy mindezt tompítsa. Az asztal terítve, hófehér gyertya a közepén. Ejha, te aztán nagyon készültél, fáradt mosolyt erőltet az arcára. Egy earl grey filtert helyez a csészébe és felönti vízzel. Picit félre tolja a pulton, hogy legyen ideje kioldódni a finom aromának. Már kész is vagyok, hozza a férfi a gőzölgő edényeket. Asztalhoz! Tamara kezet mos, hosszasan szappanoz, közben az arcát kémleli a tükörben. Egészen megszürkült, szemei fakók és karikásak. Arcát hideg vízzel átöblíti, az talán ad annyi frissességet, ami a vacsora végéig kitart. Tamás már tálal, kissé többet szedett, mint amennyit Tamara enni szokott. Vennél elő savanyút, veti oda az érkezőnek. Savanyúság nélkül elégtelen az emésztés, mindig ezt mondja a férfi. Savanyúság és emésztés, kell a bomláshoz mereng a nő. Bomlás és végtermék, mindennek a célja. Jó étvágyat, zengi Tamás! Igyunk a szabad napokra! Arra! - emeli poharát a nő is.
Milyen volt a napod, kérdi Tamás, de ez valójában csak annak felvezetése, hogy ő belekezdjen. A nő tudja, hümmögve nyugtázni érdemes, mert akkor előbb a végére ér. A gumis megint bunkó volt, új helyet kell keresni, vagy váltani négyévszakosra. Négy évszak, tavasz, nyár, ősz, tél. Télikert. Itt sajdul egyet a nő szíve, ki kellene venni már a filtert. Mindegy, vacsora végéig kibírja, legalább erősebb lesz a tea. Ki tudja, milyen tervei vannak még vele Tamásnak. Kifogyhatatlanul ömlik belőle a szó. Nem hiányolja a párbeszédet, beéri a monológgal. Fáradtan is milyen szép vagy, mondja lezárásként. Nyilván azt akarja, talán a fürdőben is gyertyafény várja.
Szeretlek, mondja a férfi. Tamara elgondolkozik. Vajon kinek mit jelent ez az egy szó. Mormolja, ízlelgeti. Lángoló, szenvedélyt? Na, azt biztos nem. Nem is várható ennyi év után. Kényelmes megszokást? Talán, annyiszor hallani. Biztosítom a másikat arról, hogy itt vagyok vele és számíthat rám? A férje szájából mennyivel más ezt hallani, mint a gyerekekéből? Amikor ő mondja válaszul, az már valamiféle automatizmus. Maga a megnyugvás, megnyugtatás. Ez alkalommal nem válaszol rá semmit. Kíváncsi, a férfi észreveszi-e.
Tamás kitölti az utolsó két pohárral, koccintanak az előttük álló csodás estére. Tamara nagyot ásít, úgy támolyog el a fürdőig. Nincs gyertyafény, mégsem hisz benne igazán, hogy az este további része megúszható. Ahogyan nincs tekintettel rá Tamás a hétköznapokban, ugyanez igaz a házaséletükre. A férj untalan kifejezi az igényeit. Tamara annál szemérmesebb, még magának sem meri megfogalmazni vágyait. A férfi ezt annyiban is hagyja és nem kérdez. Ő megéli a kéjt és viccesen odaveti néha: neked is ugyanannyi időd volt rá, ezzel tovább rombolva a nő önbizalmát. Béna vagyok és esetlen, gondolja ilyenkor. Tulajdonképpen meg sem érdemlem, hogy nekem is jó legyen. Ő legalább tudja, mondja mit akar így nekem kell alá rendelnem magam ennek az akaratnak. Ez így van rendjén. A fáradtnál is fáradtabban fordul a fal felé.
Amikor csörög az óra, úgy ébred, olyan érzéssel, mint aki nem is aludt egy szemet sem. Enyhén szédelegve megy ki a mosdóig, majd onnan a konyhába. Mennyi mosatlan, borzong. Amikor a vízforralóhoz lép veszi észre a tegnap esti teát. Fekete fátyol a tetején, sötét karikával körben.
