Ila blog

Sangria

2018. november 01. - Ila blog

Fotó: VMP

 

Még az éjszakáimba is bekúszik az örökös pittyegés és van, hogy felébredek a kezeim moccanására, alvás közben, ahogy álmomban a leolvasó előtt áthúzom az árucikkeket. Milyen nap van ma? Hiába vasárnap, akkor menni kell a rohadékok miatt, akik kiharcolták a nyitvatartást.

 

Ülök a helyemen, bemerevedett derékkal, a sokadik jegeskávénál tartok már, amit a fakkból kiemelve lopva hörpintek fel, mikor pakolnak a szalagra. Jön egy elhízott, jómódú nő. A sok sajt, attól ilyen dagadt és a pékáruk, ó, hogy fulladjon bele, persze, nem jut eszembe a kód. Marika, pizzás csiga kódja? Nyolcszáztíz, köszi. Csokiból is kész szortimentet visz, szóval boldogtalan, hiába a pénz és a külcsíny: körmök, festett haj, trendi ruha. Férfi boxeralsó? Ezek szerint van pasija, ez valahogy nem illik a képbe. Lányka hálóing? Gyereke is. És mégis csokit zabál. Mert, hogy én, az érthető. Szerencse, hogy sosem látszott rajtam.

 

Még azt ott rá engedem a kasszaszalagra, aztán kérek váltást, nagyon kell már pisilni. Milyen ismerős ez a férfi. Jónapotkívánok. A hangja elárulja, megnézem jobban a szemét, ragyogó kék, kivilágít a napbarnította arcból. Igen, ez ő, a gimnáziumi szerelmem. Azért ő is öregszik, őszül. Nem ismer fel, nem árulom el magam. Nézem az ing gallérját, és hirtelen bevillan, mikor régi reggeleken titokban a farmerkabátjához hajoltam és megcsapott az arcszesz jellegzetes illata, ma is felismerném. Felrémlik vele egyszerre az összes megalázó perc, amit annak szenteltem, hátha egyszer majd ő és én, de sajnos nem voltam az esete. Ez a szerelem beteljesületlen maradt, mint azóta az összes.

 

A szerelem nekem olyan érzés, mint örökké a startvonalon állni azzal az illúzióval és izgalommal, hogy talán célba érhetek. Elindulni nem akarok. Azzal megszűnne az a túlfűtött állapot, a vágyakozás, mely egyetlen személyre összpontosul. Így álombeli férfihez ragaszkodhatok, felépítem képzeletben a kapcsolatot és az embert is, a valóságból csak a nem zavaró elemeket emelem át. Tökéletes.

 

Már zárok mondom, ahogy a szőke a szalagra teszi a sangriát. Együtt vagyunk mondja és közelebb lép. Sérült a doboz, de nem szólok neki. Kiélt picsa, ízléstelen tarka ruhában. Szóval ilyenekre bukik. Ahogy sietve megfogom az italt, megnyomódik és egy adag bíbor lé löttyen a nő ruhájára. Ó nagyon sajnálom, mondom és kendőért nyúlok. Ahogy ráncolja a szemöldökét, még aszottabb a feje. Kis elégtételt érzek, még el is mosolyodok csöppet, ahogy utánuk nézek: a férfi tolja a kocsit a nő pedig bosszúsan próbálja felitatni a foltot.

A bejegyzés trackback címe:

https://ila-viragh.blog.hu/api/trackback/id/tr914338335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.