Ila blog

Kávé

2018. szeptember 17. - Ila blog

Korán szoktam felkelni, jellemzően napfelkelte előtt. Még nyáron is sötét van, amikor lebotorkálok a lépcsőn és az emeleti hálóból a konyha felé veszem az irányt. Nem gyújtok villanyt, nehogy a gyerekek felébredjenek, inkább tapogatózom a korlátba kapaszkodva. A konyhában már lehet fény, sőt kell is, az ébredéshez, a kávé nem elég. Pedig már itt vár: szép bögrében, úgy elkészítve, ahogy szeretem. Illetve, majdnem úgy. Én egy leheletnyivel édesebbre készíteném. Kicsit kihűlt, mire leértem, állapítom meg csalódottan az első kortyból. Nyitom a mikró ajtaját és eszembe jut, milyen kedves gesztus ez a férjem részéről, hogy elkészíti nekem azokon a napokon, mikor ő jön le előbb. Észreveszem, hogy nincs a bögrében kanál. Ez elég szokatlan, állapítom meg, mivel a cukrot, ami nélkül képtelen lennék lenyelni, el kell valamivel keverni. Nincs benne kanál. Nincs benne. De akkor vajon mi lehet benne? Pittyenéssel jelez a gép, hogy kellően felmelegítette már, de nem zökkent ki, mert ez egy fontos gondolat. Mekkora bizalom kell ahhoz, hogy egy előre elkészített löttyöt reggelenként a számhoz emeljek és kortyonként kiürítsem bögrémet abban a hitben, hogy a lé olyan alkotóelemekből áll, melyeket magam is bele tennék? Mert mi van, ha például már besokallt tőlem ez az ember? Kizárható-e, hogy valami lassan felszívódó méreggel itat engem nap mint nap? Behunyom a szemem, úgy ízlelgetem a kávét, érzek-e benne valami különöset. Kesernyés. Dehát melyik kávé nem az, nyugtatom magamat. Enyhén kezd felderengeni benne az édes is. Leülök, leteszem egy pillanatra a pultra. Megnézem, a folyadék felszíne sima és homogén. Szóval, látszólag, minden rendben van. Mégha nem így lenne is, tulajdonképpen nem ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megszabaduljon tőlem. Kreatív ember, gondolkodik és ügyeskezű, mindig is büszke voltam rá. Ráadásul felújítás közepette, amiben épp vagyunk, természetesen előfordulhatnak balesetek. De miért is tenne ilyet? Biztos nem. Fenn szuszog két kisgyerek, ha másra nem is, de rájuk biztos tekintettel lenne. Már csak alig pár korty maradt, megiszom. Aztán felállok, bemegyek a dolgozószobájába, ahol ő már a gép előtt ül. Köszönöm a kávét, nagyon kedves tőled, mondom, ő felnéz a monitorról egy pillanatra, fáradt félmosollyal és azt válaszolja nekem: szívesen, máskor is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ila-viragh.blog.hu/api/trackback/id/tr114243851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.